Bemutatkozás

bukkpXVIIIBükkszék a Mátra és a Bükk lábánál, Egertől 20 kilométerre a Tarna völgyében fekszik. A történelmi időket idéző helyiséget már a középkorban ismerték, egy oklevél 1275-ben említi Sceek alakban.

1937-től kőolajkutatások kezdődnek az ún. „Bükkszéki boltozaton”. A kitermelt olaj mennyisége nem volt jelentős, de ekkor fedezik fel a 39-40 fokos hévizet. A SALVUS gyógyvízre 1939-ben kisebb fürdő létesült.

Bükkszék nevezetességei közé tartozik, a torony nélküli templom, amely az Árpád korban épült. Később gótikus részletekkel gazdagították, a török hódítások utáni újjáépítésekor tornyot nem építettek hozzá.

A falu egyetlen kúriája a Práff család tulajdona volt, 1820 körül épült, klasszicista épület, ma faluházként működik.

Érdemes kirándulni is ezen a vidéken, a Parkerdő-üdülőerdő különleges növény és állatvilággal várja az idelátogatókat.

2007 augusztusában a kutatások 70. évfordulója alkalmából nyílt meg az olajfúrás történetéről szóló állandó kiállítás a strandon, valamint az községben „olajosok útja” elnevezéssel 5 emléktáblát állítottak az olajkutatások emlékére a fúrások helyszínein.

2009 elején a hivatal és az önkormányzat valamint az orvosi rendelő és a védőnői szolgálat új épületbe költözött a Dobó I. u. 1. szám alá.